Két esemény törpént, amiről többet lehetne mesélni: bicajtúra és parajdi hétvége a kis Botival. Nézzük sorjában...

Igaz már több, mint 2 hete volt, de még nem meséltem a 100km-es bicajtúráról, amelyet a Székely Pajzs Egyesület szervezett 5-én. Röviden: jó volt, szép volt, tiszta tehénlepény és lószar lett a biciklim, széttört a hátsó váltóm, de csodaszép helyeken jártam. Egy kicsit azért más ez a székely faluvilág, mint amerre eddig jártam. Udvarhelytől délre voltunk, sok helyen földút, kátyúk, de ami a legjobb: sehol egy autó. Lovaskocsin közlekednek az emberek, vagy gyalog, esetleg bicajjal. A család felpattan a szekérre, aztán elindulnak a szomszéd faluba. Nem tombol az a nyugati elcseszett, elglobalizált világ, így nem sietnek, hanem beszélgetnek, énekelnek, egymással elvannak. Ez nagyon tetszik!

Reggel 8-kor indult a menet innen Udvarhelyről. Majd befostam, mikor a helyi rendőrök kivonultak egy kocsival, hogy szívesen felvezetnek minket akármerre, sőt, még "Vesszen Trianon!" transzparenst is rakhatunk a rendőrautóra....na mondom, fasza, végülis szép gesztus, de másnap 1. nem lenne munkájuk ezen rendőröknek 2. nem pici sajtóvisszhangja lenne :) És ezt komolyan is mondta a zsernyák, mielőtt valaki poénra venné. Itt azért más a sündőrség, nem egészen olyan rendőrállam, mint nálunk Mesélték is helyiek, hogy itt meg lehet pakolni a rendőrt, mert a szava egyenértékű a tieddel. Ezért ha egyedül van és úgy csapod meg, az nem ér :D
A résztvevők: kb 30-40 lekles - főleg férfi - fiatalok, idősebbek, mindenki nemzeti színű szalaggal, zászlókkal -erdély, Árpád-sávos, magyar - felvértezve. Magyarországon egyből lenáciznának egy ilyen társaságot, még az is lehet, hogy elvinnének, itt pedig mindenhol szívesen fogadtak minket, sőt sok kocsi dudált is szolidaritásból, voltak nénik akik meg is akarták etetni a népet, akadt aki felajánlotta, hogy töltsük meg nyugodtan a kulacsainkat nála, szóval ez egy más világ! Merre is jártunk? háááát: Agyagfalva, Oklánd, Székelyderzs, Felsőboldogfalva, Karácsonyfalva, Ége, Kányád, Dálya, Szentpál, és még isten tudja merre, az a lényeg, hogy nagyon sok kis faluban jártunk. Mindenhol megnéztük a helyi nevezetességeket, különösen a világháborús emlékműveket, és felszalagoztuk nemzeti színű szalaggal. Székelyderzset emelem ki, mint azt a falut, ahol egy erődtemplom található, ami a világörökség része, és a mai napig megvan az erődtemplom funkciója. Ez azt jelenti, hogy van egy gabonatároló és egy szalonna-sonka tároló benne. Ezt bástyákban kell elképzelni, amelyek a templomot körülvevő falba illeszkednek. Minden családnak megvan, hogy melyik a kampója, és minden szerdán lehet kivenni, illetve betenni kaját. Szerintem zseniális :) Meg is mutatta a helyi idegenvezető néni, nekünk meg csorgott a nyálunk, mivel akkora szalonnák voltak, hogy ihajj! :)

Egyébként annyi - főleg unitárius - templomban voltam, hogy meg sem tudnám számolni. Apropó unitárius vallás: itt elég nagy a vallási sokszínűség, nem úgy mint nálunk. Vannak unitáriusok, katolikusok, reformátusok, minden.... még jehova tanúinak is van néhol királyság terme, bár ezt nem tartom vallásnak :) Pont ma láttam itt az agyhalott  szcientológusok dianetika központját... no comment! Két dolognak nincs határa ugyebár: az emberi hülyeségnek, és Szovjetúniónak (Hofi) :)
Még ami érdekes az az, hogy Román Viktor szobrászművésznek van egy szoborparkja, amit sikerült megnézni, onnan a kép is, ami egy modern gémeskutat árbázol. Mókás, hogy egy magyanak ilyen vezetékneve volt, pont Erdélyben.
A kis biciklim esete: a túra elején, kb 30 km után egyik emelkedőn reccsent egyet, aztán innentől kezdve dobálta a láncot állandóan, és recsegett, mint a fing. Szerencsére egyik srácnál volt bicska, aztán megerőszakoltuk annyira, hogy kitartson. Ezzel a sráccal találkoztam tegnap a helyi rock kocsmában, csak sajnos nem volt képes felismerni, mert - ahogy a helyiek mondják - meg volt részegedve. :)
Na a váltó... egész napos zörgős, kényelmetlen tekerés után végül az uccsó részéhez ért a történet. Elindultunk legurulni a hegyről hazafelé és egyszercsak reccsent egyet, és végképp megadta magát. Csak gurulni volt képes a bicikli, úgyhogy a lendület ameddig vitt, vitt, utána rollereztem a bicajjal, aztán toltam. Bögözig eljutottam, ott felszálltam a vonatra és hazajöttem a bicajjal együtt Udvarhelyre. Egyedül a kaller volt az, akivel a kommunikáció gondot okozott, de megoldottam, mivel pénz beszél, és a kezébe nyomtam a megfelelő összeget, amit zsebretett és szó, menetjegy adása nélkül elviharzott. Azért a régi jól bevált korrupció virágzik. Aztán a másik mókás dolog az volt, hogy ugye 2 vasútállomás van Székelyudvarhelyen. Egyik közel van az albérlethez, másik nem. A közelebbinél megállt a vonat, próbáltam kinyitni az ajtót, nem sikerült. A másik oldal az kinyílt, kinézek, mint a jógyerek, se peron, se semmi, mivel a peron felé nem tudtam ugye nyitni az ajtót. Hát mondom, ide nem fogom  az ismeretlenbe ledobni a bicajt, inkább elmegyek a végállomásra, Udvarhely másik megállójáig. Ott ugyanez a szitu fogadott, mivel a peron ott is a rossz oldalon volt. Az ismeretlenbe - mivel nem volt fény - lehajítottam a biciklimet, aztán utána ugrottam. Rá pár napra pedig elvittem szervízbe a bicót, és ki kellett cserélni kompletten a hátsó váltót, valamint a váz is kalapálásra szorult. Bár kicsit égett a pofám, mert tiszta tehén és pacikula diszíti a vázat... :)

No kérem, a parajdi kiruccról legközelebb!
Ahoj!

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.